Az idősebb gyerekek segítik, dédelgetik a fiatalabbakat, a gyengébbeket. Mivel ezt az óvó-védő gyermekkapcsolatot már fiatalabb korukban ők is átélték, így ők is továbbadják a rászorultaknak. Ez a magatartás az otthoni családi életben is tetten érhető. Megértőbbek, elfogadóbbak, segítőkészebbek otthon a testvérek egymással.
A vegyes csoportokban több együttes élmény átélésére van lehetőség, a csoportok élete érzelmileg telítettebb, a kommunikációs helyzetek árnyaltabbak. Ez az összetartozás, a családiasság érzését növeli, miközben beszédük választékosabbá, tagoltabbá válik, szókincsük pedig bővebbé. Beszédfejlődésük, kommunikációs képességeik fejlődése sokkal gyorsabb, mert nemcsak az óvónő példáját követhetik, hanem nagyobb társaikét is. Megjegyzendő az is, hogy a csúfolódás sem gyakori, inkább jó szándékkal kijavítják a kicsik beszédét. A másság elfogadásának csírái bontakoznak ki ilyenkor.
A vegyes csoportban nevelkedő kicsikre jellemző, hogy önállóbbak, vonzzák őket a nagyobbak tevékenységei, előbb ügyesednek. Nem jelent majd később problémát akár a kötött tevékenységeken való részvétel sem, mert látják, hogy a nagyoknak olyan „teendőik” vannak, amin azok szívesen részt vesznek.
Hihetetlen nagy előnye a vegyességnek, hogy ritkán esik meg az, hogy a nagyobb gyermek bántalmazná a kisebbet. Elvétve fordul elő agresszió közöttük, ha mégis, akkor inkább két kicsi között, akik még nem láthattak elég példát arra, hogyan lehet másképpen megoldani a konfliktushelyzeteket. A vegyes csoportban a gyermekek megtanulják kezelni agressziójukat.
Az idősebbek igyekeznek jó példával elől járni a fiatalabbak előtt, s megerősítik, elismerik, dicsérik társaikban az ilyen megnyilvánulásokat – pontosan úgy, mint ahogy azt az óvónőktől látták.
Az idősebb csoporttársak foglalkoztatása, sikerei, közvetlen és belátható távlatokat jelentenek a többi gyereknek, fokozza rokonszenvüket a fejlettebb csoporttársak iránt, és vonzalmukat az óvodai tevékenységek iránt. A nagyok közelsége, barátsága, vonzó perspektíváik, ösztönzően hatnak a kisebbekre, azok szociális érzékenységére, közösségi beállítódásuk formálására.
A fiatalabbak sokszor részt kívánnak venni azokon a tevékenységeken, amelyekre az idősebbek fogékonyak, így tudásszomjuk egyre nő. Egyszerűen kíváncsiak arra, mit tesznek a nagyobbak. Nagyon sok dalt, mondókát, amelyek évente előfordulnak, mire a kicsik megnőnek, már tudják is. Minden évben újra és újra hallanak valamit egy-egy adott témakörből, amit esetleg nem értenek ugyan, de ezek az információk elég alapot képezhetnek ahhoz, hogy óvodán kívüli élmények rakódjanak rá, és beérjenek. Így egyre tágul látókörük, egyre kíváncsibbá, érdeklődőbbé válnak. Ez a tény az idősebbek számára még inkább a kompetenciamotívumok dominanciáját hozzák előtérbe. Így a példák lassan átszármaztatódnak idősebbekről a fiatalabbakra, azokról is a még fiatalabbakra, hiszen a példa, a viselkedés vonzó számukra. Ha az óvodapedagógus ezeket az értékes tulajdonságokat kellő természetességgel megerősíti, akkor a gyermekek ezirányú késztetéseit támogatja meg, akik pedig ebben az irányban fejlődnek majd, hiszen ez jelent elismerést számukra.
