Betegen ne vidd közösségbe! – 8+1 intő jel gyermekorvosi tapasztalat alapján
Tanácsok dr. Király Balázs, gyermekorvostól
Írta: Tibenszky Moni Lisa, képek: pecsma.hu
8+1 intő jel, ami garantáltan arra utal, hogy a gyerek beteg lesz! Figyelj rá, és ha csak teheted, ne vidd közösségbe! A hőemelkedéssel, majd lázzal járó betegségek az első napokban fertőznek leginkább. A gyermeked és a vele egy csoportba, osztályba járó gyermek érdeke egyaránt, hogy figyelembe vegyük azokat a vélhetően betegségre utaló jeleket, amelyek már “üzennek”. Nincs jogunk a gyereket rossz közérzettel, leverten, taknyosan elvinni óvodába, iskolába, csak azért mert MÉG nem lázas és mert a családi menetrend felborul. Király doktor segítségével összegyűjtöttük a leginkább fontos jeleket, amik egy betegség közeli állapotot mutatnak;
Uszodás beszámoló
Az úszótanfolyamot ebben az évben némi változásokkal kezdtük.
A létszám is csökkent-sajnos és Veronika néni is elköszönt tőlünk. A továbbiakban úgy alakult hogy Csilla néni és segítői vitték a csoportot uszodába.
Az uszodában is újdonságok vártak ránk. A gyerekek új oktatóval találkozhattak. Ő pedig Eszter néni volt aki a kezdő csoportot segítette és most már az új épületrészben folytathattuk a tanfolyamot.
Kb. 2 hónapos gyakorlást követően a haladó csoport fordulóponthoz érkezett, ami azt jelentette megismerkedhettek a mélyvíz izgalmaival.
Szintén az új épületrészben kaptunk helyet és a haladó csoport a 25 méteres medencében folytathatta tovább a gyakorlást. Bizony, itt már nem volt pajkoskodás, komolyan oda kellett figyelni az oktatóra, Dani bácsira. Itt már önállóan mozogtak a gyerekek a vízben és a medence széléről kapták az instrukciókat.
A vízhez szokás nem volt könnyű. A megszokott 33 fok után jött a 25 fok (+/-1fok).
Majd lassan megismerkedtek a gyerekek a medence hosszával, amikor is a szélén végig sétáltak úgy hogy fogták a medence peremét.
A későbbiekben folyamatosan ismételték az addig tanultakat. Úszódeszkával, kar és lábtempókat, majd hason és háton. A gyerekek nagyon ügyesen követték az utasításokat és ugrásszerűen fejlődtek a következő időben. Az utolsó órákra már deszka nélkül úsztak.
Azért be kell vallani nem mindenki kedvence volt a hideg víz de a megtanult feladatok attól még „működtek”.
A mélyvizes megmérettetések után is járt a megszokott játék idő amikor is az óra végén vissza mehettek a kisebb vízbe és 10-15 percet játszhattak a játékokkal és egymással.
A kezdő csoport is nagyon szépen haladt a tanulással. A siklás már hibátlanul megy mindenkinek. A kar és lábtechnikákat is megfelelően begyakorolták. Az úszódeszkákkal és vizinudlikkal is mindenki ügyesen tud gyakorolni. Reméljük ebből a csoportból mindenki tudja majd tovább folytatni a következő tanévben az úszás tanulást mert hamarosan ők is kipróbálják majd az úszómedencét.
Május 7-re volt meghirdetve a nyílt nap amikor a szülők betekinthettek az oktatás pillanataiba. Óra után pedig az oktatók szívesen válaszoltak a kérdéseikre.
Remélem mindenki elégedett volt!
Tervek szerint a következő tanévben is indul tanfolyam.
A siker kulcsa IQ vagy EQ?
A szülők általában gyermekük IQ-ja miatt aggódnak, mert úgy gondolják, minél magasabb az intelligencia hányadosa, annál sikeresebb felnőtt lesz utódjukból. A legújabb kutatások azonban kimutatták, hogy az érzelmi intelligencia (EQ) sokkal nagyobb szerepet játszik a későbbi sikerekben. A magas EQ-val rendelkező emberek népszerűbbek, nagyobb az önbizalmuk, és ha önmegvalósításról van szó, sokkal jobban teljesítenek. Az érzelmi intelligencia teszi lehetővé, hogy optimisták maradjunk, olyan helyzetekben is, amelyekben egy kevésbé derűlátó személy összetörne. Ezért van az, hogy gyakran nem az eminens tanulók, hanem esetleg, az átlagosan teljesítő, de megfelelő önismerettel, önbizalommal rendelkező, másokkal jól együttműködő gyerekek válnak sikeres felnőttekké. Rendkívül jó a szociális érzékük és képesek másokat megnyugtatni. Az érzelmi intelligencia bizonyíthatóan nagy szerepet játszik az emberek karrierjében, a házasságában, a társas kapcsolataiban és abban, mennyire elégedett magával.
Az együttlét fontosabb, mint a fejlesztés
A fejlődés és fejlesztés örök kérdéskörét jól ismerik az óvodapedagógusok, a gyerekekkel töltött ovis hétköznapok során a gyakorlatban használható, „testhez álló” módszertani segítséget tudnak leginkább hasznosítani.
Uszodai beszámoló...
Mindennapi várakozásaink....
Návay Mónika, óvodapedagógus, fejlesztő- és gyógypedagógus
Mindennapi várakozásaink - a türelem fejlesztése
Életünkben szinte mindenhez türelemre van szükség. Nem vagyunk egyformák, vannak közöttünk türelmesebbek és vannak, akiknél hamarabb elszakad a cérna, de egy biztos: a türelem fejleszthető. Mi, felnőttek már sokat tanultunk erről az erényről, gyakoroljuk is nap mint nap a postai sorbanállásnál, a reggeli csúcsforgalomban, a munkahelyi határidős feladatok elvégzése közben.
Nagyon nehéz dolog türelmesnek lenni és nem elveszteni az önuralmunkat, bármennyire is igyekszünk. Van, hogy egyes tényezők vagy embertársaink hátráltatnak bennünket tevékenységeinkben, céljaink elérésében, és ezáltal düh ébred bennünk.
Sokszor elhatározzuk, hogy gyermekeink felé is több türelemmel leszünk, de ezt nem mindig sikerül betartani, hiszen minket is rengeteg kellemetlen hatás ér, ezért gyakran otthon engedjük ki a napi gőzt. Olyankor aztán bűntudat gyötör bennünket, ami az önértékelésünkre sincs jó hatással: úgy érezzük, nem vagyunk elég jó szülők. Pedig az ezen való tépelődés már éppen elég jó szülővé tesz bennünket, és csak egy kevéske önmérséklet hiányzik ahhoz, hogy valóban el tudjunk számolni tízig, mielőtt valamit mondunk vagy teszünk.
A várakozás feszültsége
Minél kisebb egy gyermek, annál kevésbé tudja elfogadni azt, hogy vágyait, szükségleteit nem érheti el azonnal, a késleltetési képesség ugyanis a szocializáció során alakul ki bennük. Noha megfigyelhetjük, hogy gyermekeink gyakran türelmesebbek, toleránsabbak velünk, mint mi ővelük (a függésből és a szülői szeretet féltéséből adódóan), bizonyos helyzetekben nagyon hamar elvesztik a türelmüket és nyűgösen, dacosan, agresszívan reagálnak a frusztrációra vagy a kudarcra. Mindez teljesen érthető, hiszen életkori sajátosságukból adódóan még nem tanulták meg kezelni az ilyen helyzeteket, nincs eszközük a várakozás okozta feszültség oldására. Van, amikor úgy kell türelmesnek lenniük, hogy ők maguk nem tehetnek semmit, csak az idő az, ami közelebb viszi őket a célhoz - és az ilyen helyzetet a legnehezebb elfogadniuk és önuralmat gyakorolniuk.
Hogyan segíthetünk gyermekünknek a mindennapokban, amikor tétlenül kell várakoznia? Az unalmas hajszárítás, a hosszú utazások, a várakozás az orvosnál, forgolódás éberen a délutáni csendespihenő alatt mind-mind bosszantóan lassan történő időmúlás számára, amely kényelmetlenséget, dühöt ébreszt benne és temperamentumától függően hangot ad nemtet-szésének. Praktikus ilyen esetekben feladatokat kitalálni számára, pl. „mire elszámolsz tízig/százig, már ki is kapcsolom a hajszárítót". Ilyenkor a gyermek figyelme elterelődik a várakozásról, a kapott feladatra koncentrál, s még tanul is közben. Ha hosszú gyaloglásra kényszerülünk, mondhatunk verset, mondókát, léphetünk ritmusra és így észrevétlenül, játszva, panasz nélkül megtettünk egy hosszú utat. Nagyobbakkal játszhatunk barchobát vagy kő-papír-ollót, szóvonatot és számtalan anyanyelvi játékot, amihez semmilyen eszközre nincs szükség. Hasznos, ha az orvosi váróba viszünk magunkkal könyvet és mesével múlatjuk az időt. Miközben a szülő megmossa gyermeke fogát, szintén lehet mondókázni, ritmusra mozgatni a fogkefét, így meglepően jól fogja tűrni, mivel ránk figyelme és közben szöveget és ritmust tanul, nem utolsó sorban pedig jobban fogja kedvelni a fogmosást. A tevékenységek végén pedig felhívhatjuk a gyermek figyelmét arra, hogy mennyire gyorsan eltelt az idő a játékkal és milyen hasznos, ha kitalálunk valamit a várakozás unalmas perceire.
A gyermek tájékozódása az időben
A gyermekek időfogalma csak 7-8 éves korban alakul ki, ennélfogva az óvodás gyermek szemlélethez vagy cselekvéshez köti az időt, hogy jobban meg tudja érteni, ezért fogalmaz így: „még hármat kell aludni" ( ebbe néha beleszámítja a délutáni alvást is). Ebből következik, hogy nem igazán érti meg, mennyi is egy perc, egy óra, mitől délelőtt a délelőtt, és a bizonytalanság fokozza a türelmetlenségét. Nagyon hasznos lehet egy saját készítésű hetirend a hét napjaival és benne a gyermek elfoglaltságaival, rajzokkal szemléltetve. Így mindig tudni fogja, milyen program vár rá másnap, mennyit kell még aludnia kedvenc kézműves foglalkozásáig vagy korcsolyaórájáig és mikor jön a várva várt hétvége. Ugyanígy elkészíthetjük az évkört mutatóval, akárcsak egy órát, rajta az évszakok, hónapok, jeles napok feltüntetésével.
A türelem rózsát terem. Egyebet nem?
Vannak olyan helyzetek, amikor a gyermek munkájára, erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy célt érjen és a feladatait megoldja - ehhez szintén türelem kell. Egy 2-3 éves gyermek csupán néhány percig képes összpontosítani valamire, azután egyszerűen otthagyja a játékot és másik után néz. Ahogy idősebb lesz, ez az időtartam egyre nő és a gyermeknek magával szemben is elvárásai lesznek. Szeretne sikeresen megoldani egy-egy feladatot, bizonyítani önmagának és környezetének, hogy ügyes, okos. Ha valami nem megy, türelmetlenül kéri a segítségünket, vagy elkeseredésében otthagyja a tevékenységet, ami így kudarccal zárul. Előfordul, hogy mérgében felrúgja az általa megépített várat, mert az nem sikerült olyanra, amilyenre szerette volna, vagy földhöz csapja a füzetét a csúnyának vélt írása miatt. Mindez természetes reakció, csak az a fontos, hogy ne a dühkitörésre reagáljunk, hanem a gyermek bánatára és negatív érzéseire: „nem tudom, ügyetlen vagyok, feladom". Jó, ha ilyenkor megértést tanúsítunk iránta, felajánljuk a segítségünket és megpróbáljuk legyőzni ellenérzésünket a dühkitöréssel kapcsolatban, ami persze nem könnyű.
Ha a gyermek problémával küzd
A képességbeli elmaradással küzdő gyermeknek még nehezebb önmagával szemben türelmesnek lennie, hiszen a hiányosságait pontosan érzi, és hogy ne érje kudarc, kerüli azokat a tevékenységeket, amelyek gondot okoznak számára. Egy diszkalkulia-veszélyeztetett gyermek például visszautasít minden számolással, mennyiséggel kapcsolatos feladatot, de gyakran a mondókázást, ritmustapsolást is kerüli, mivel a ritmus a számlálás alapja. Sajnos már az óvodában is kudarcot vallhat ezeken a területeken, de az iskolába lépéskor, amikor teljesítményt várnak tőle, ezek a sikertelenségek még több érzelmi problémát okoznak neki. Az önbizalma is csökken, mert úgy érzi, ő más, mint a társai és hajlamos feladni a reményt, hogy valaha fel tud zárkózni hozzájuk. Alulmotiválttá válik, mert nincs türelme és lelkiereje kivárni, amíg hosszú, fáradságos munkával eredményt tud elérni. Másik példaként: egy beszédproblémákkal küszködő gyermek hangos, türelmetlen, olykor ingerült megnyilvánulásának az oka az lehet, hogy a környezete nem érti meg mondanivalóját, ami bosszantó és elkeserítő számára, így újra és újra szembesül problémájával.
Biztatás és énképerősítés
Hogyan tudunk szülőként, pedagógusként segíteni a nehézségekkel küzdő gyermeknek? Nagyon fontos az énkép erősítése. Meg kell értetni vele, hogy semmivel sem rosszabb vagy kevesebb másoknál, mindössze arról van szó, hogy bizonyos területeken több segítséget és gyakorlást igényel, mint a többiek, de erről ő nem tehet. Tény, hogy valóban külön foglalkozásokra van szüksége, amit nem vesz jó néven, főleg, hogy a szabadidejét kell feláldozni érte. Ahhoz, hogy derűsen teljenek ezek az alkalmak, fontos, hogy a gyermek motivált legyen. Minél több sikerélménye van, ez annál jobban biztosított.
Megfelelő önismerettel lelkileg ellensúlyozni tudja a hiányosságokat, ezért erősítsük benne azt, amiben jó, és hívjuk fel rá a figyelmét, hogy ő is tudjon róla, mely területeken teljesít megfelelően vagy éppen kiválóan. Nagyon sok dicséretre, biztatásra van szüksége ahhoz, hogy saját fejlődését ki tudja várni és a legkisebb pozitív változásnak is tudjon örülni. A mi türelmünk segít neki abban, hogy érezze, nem siettetjük őt, így ő is türelmesebb lesz önmagával szemben. Míg a kapkodás, feszültség blokkolja a teljesítményét, a türelmes, támogató hozzáállás felgyorsítja a fejlődési folyamatot.
A szülőnek is nehéz, ha gyermeke problémákkal küszködik, hiszen ez szorongást kelt benne, mert úgy érezheti, hogy bármennyire is szeretne, nem tud segíteni rajta. Ám ezek a gyerekek - ha az iskolában nem is - az életben éppolyan sikeresek lehetnek, mint bárki más. Számos kimondottan tehetséges gyermek küzd tanulási zavarokkal és szenvedi végig az iskolát, de ha a gyermek önbizalmát erősítjük és kialakítjuk a reális énképet, hangsúlyozva a pozitív tulajdonságait, képességeit, akkor meg fogja találni a maga útját, helyét az életben, és éppen a hosszú évek során megtanult tengernyi türelem fogja segíteni vágyai, céljai elérésében.
Itt a farsang ideje
A karácsonyi ünnep elmúltával, megkezdődik a mulatságok, bálok időszaka a FARSANG, mely a Húsvéti nagyböjt kezdetéig tart.
A farsangi jókedv, s vidámság a tél búcsúztatásának és a tavasz eljövetele feletti öröm megnyilvánulása. A farsangi maszk és jelmezek elengedhetetlen kellékei a mulatságnak, mely a tél elűzésére szolgálnak.
A kiszebáb égetés, téltemető népszokás, igen kedvelt volt a falusi népek körében. Ma már csak elvétve találkozhatunk ezzel a szokással. A lényege, hogy a gyermekek kiszebabát és zajkeltő szerszámokat készítenek és csörgéssel, énekléssel elégetik a kiszebabát, ezzel elűzve a telet és várva a kikeletet. A gyermekek körében rendezett farsangi mulatságok igen népszerűek, hiszen mi is lehet annál jobb, amikor az egész csapat átváltozik cicává, tündérré, kedvenc állatkává, királylánnyá, kis virággá, napocskává....és a sort folytathanánk.
Jó mulatást kívánunk Mindenkinek!
Nyírők Judit óvodavezető
Módszerek büntetés helyett
Mit tehetünk, ha a "százszor mondtam, de századszor sem hallotta" helyzetbe kerülünk a gyerekkel, és azt gondoljuk, most már muszáj lesz megbüntetni, különben nem tanul az esetből, és mi sem jutunk semmire?
Először is, megpróbálhatjuk a mi szemünkben "rendetlenkedésre" fordított energiákat más irányba terelni és elmondani, hogyan lehetne a segítségünkre. A gyerekek szeretnek részt venni a szüleik tevékenységében, találjunk hát módot arra, hogy bevonjuk őket. Ha bevásárolni megyünk, bízhatunk rá feladatot, otthon is részt vehet az általunk elfogadhatónak talált tevékenységekben.
Mindkét gyerkőcöm 2 évesen már nagy ügyességgel segített kipakolni a mosogatógépből, és mindannyian élveztük a közös munkát. Ha valami nem tetszik abban, amit vagy ahogyan tesznek, elmondhatjuk nekik. Számukra segítség, ha tudtukra adjuk, mi az, ami miatt most épp dühösek vagyunk, vagy mi az, ami megdöbbentett vagy csodálkozásra késztetett bennünket, ha abban nincs utalás a gyerek jellemére.
"Nagyon zavar, ha..." "Rossz érzés nekem, ha azt látom, hallom..." Mondjuk el, mit várunk tőle. Ahogy a felnőttek, a gyerekek sem gondolatolvasók. Van, amikor úgy gondoljuk, hogy igazán tudhatnák, de az a helyzet, hogy nem tudják. Vagy legutóbb nem figyeltek. Mondjuk el, és tegyük egyértelművé, mit várunk. "Amikor vásárolni megyünk, azt szeretném, ha segítenél tolni a kosarat, így mindig tudom, hogy hol talállak, és a többi vásárolót sem akadályozzuk." (Ezzel még információt is adunk neki.)
Hagyd dönteni!
A választási lehetőség nagy kedvenc. Amikor megmondják, mit csináljunk, vagy mit kellene csinálnunk, néha még felnőttként is előjön a "csakazértis" érzése. Ha hagyunk lehetőséget, hogy maga hozhasson meg bizonyos, a saját életét érintő döntéseket, segítünk neki és magunknak is, valamint csökkentjük a viták gyakoriságát.
A büntetés lehetőségét is kínáló helyzetekben, ha felvázoljuk előtte, egyik vagy másik magatartása hová vezet, gyorsan be tudja látni, hogy miből mi következik, és el tudja dönteni, melyik úton indul el. Erre jó példa, amikor valamilyen elvárásunkat fejezzük ki: "Itt a kakaód. Választhatsz: vigyázol, hogy ezúttal ne boruljon ki, vagy segítesz feltörölni, ha kiborul. Te döntöd el."
Amikor már a cselekedet túlsó végén vagyunk, és nem tudjuk elkerülni a következményt, hiszen ott állunk előtte - például eltört egy váza -, segítsünk mindkettőnknek azzal, hogy megmutatjuk, hogyan tudná jóvátenni. "Ha már össze nem tudjuk ragasztani, gyorsan tüntessük el a szilánkokat, nehogy valaki megsérüljön! A mosogató alatti szekrényben találsz seprűt és lapátot."
Ha semmi nem segít...
Előfordul, hogy minden eddigi elemet kipróbáltunk, de úgy érezzük, semmi hatása. Nos, ekkor mi legyen? A fenyegetőzés nem segít. Érdemes olyan következményt említeni, ami valóban bekövetkezik. A választási lehetőséget kínáló részből következik, hogy a gyerkőc választ, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell ehhez. Ha felvázoltuk, mi az, amit választhat, és ő döntött, nekünk is érdemes ragaszkodnunk a jelzett következményhez, mert így nyer értelmet mindaz, amit mondtunk.
Így például ha a kakaó ismét kiborul, érdemes emlékeztetni arra, amit ő maga választott. Nagy valószínűséggel nem lesz elragadtatva, mivel azonban ő maga hozta a döntést, ebben az esetben megtapasztalja annak következményeit. Legközelebb figyelni fog, hogy ne borítsa fel, vagy tudni fogja, mi a megoldás a helyzetre. Ehhez azonban szükséges, hogy ne változtassunk a felvázolt lehetőségeken.
Másik példa lehet, amikor hiába próbálunk megoldást találni a bevásárlásnál a szabályok betartására, és tényleg úgy érezzük, hogy ezt még egyszer nem szeretnénk így végigcsinálni. Ne fenyegetőzzünk, hogy legközelebb nem jön majd velünk, a következő alkalommal valóban nélküle menjünk. Ha azt szeretnénk, hogy a szavainknak legyen hatása, úgy válogassuk meg őket, hogy ne legyen puszta fenyegetés, amiről úgyis tudja, hogy nem fogjuk megtenni. Csak olyan lehetőségeket adjunk a számára, amelyek közül választhat, amelyek számunkra is elfogadhatóak - rosszul veszi ki magát, ha utána elkezdünk alkudozni.
A szülő nem robot
A legfontosabb azonban csak most következik. Ha tudjuk, hogy a büntetés nem működik, és azon vagyunk, hogy elkerüljük, az már fél siker. Ne akarjunk tökéletesek lenni, nem vagyunk robotok, akik át tudják programozni magukat, és egy adott időponttól kezdve a megfelelő módban működnek. Nekünk is lehetnek jobb és rosszabb napjaink, mint bárki másnak.
Ha elnézzük a gyerekünknek, hogy sokadik figyelmeztetésünk ellenére is megtesz valamit, nézzük el magunknak is, ha nem vagyunk mindig az általunk elképzelt "tökéletes szülők". Ismerjük az utat, ha le is tévedünk róla, visszatalálunk. Megérdemeljük önmagunktól is a feloldozást, ha tehetetlenségünkben, rémületünkben vagy dühünkben olyat mondunk, amit később megbánunk. Innen is van út tovább. Hiszen kitől tanulnak meg bocsánatot kérni, és beismerni a tévedést vagy a hibát, ha nem tőlünk?
Forrás:Skíta Erika
www.nlcafe.hu